2016. február 16., kedd

Csak egyszerűen!


Cím: Csak egyszerűen!
Szereplők: Kim Taehyung, Jung Hoseok (BTS)
Műfaj: slice of life(?)
Figyelmeztetés: ---
TaeHyung szemszögéből játszódik


A szobát betöltő szürke hajnali fény hatására lassan nyitogatni kezdtem szememet. Nagyot ásítva néztem körül. A gyenge fénysugarak bekacsintottak a széthúzott függönyök között, és szürkés árnyaltokba öltöztették az íróasztalomon álló bögrémet, a fotelen heverő egyenruhámat és mindent, amit elértek.
 Panaszosan ásítva ültem fel ágyamban, de ahogy bőröm megérezte a nyitott ablakokon át érkező szellőt, egyből megborzongtam, és visszadőltem puha, meleg párnáim közé. „Mennyi lehet az idő?” – gondoltam magamban, majd tekintettemmel megkerestem a faliórámat.
- El fogok késni - dünnyögtem magamnak álmosan. Elkerekedett szemekkel ugrottam ki az ágyamból, és megragadtam a ruháimat. - El fogok késni!
A lépcsőn lefelé ugrálva húztam fel a zoknimat, és kifűzött cipőmbe ugorva, zakómat és táskámat vállamra kapva, már rohantam is a buszmegálló felé. Épp időben értem oda, hogy fel tudjak még szállni a járműre, és lihegve megmutatni bérletemet a sofőrnek.
Kiszúrtam egyik, talán egyetlen valódi barátomat, aki a hatalmas ablakokon bámult kifelé. Kedvtelenül huppantam le mellé, s egy pillanatra én is kitekintettem az ablakon, hogy kit, vagy mit is néz annyira. Odalent, a járdán egy fiatal lány álldogált, barna, kopott táskáját szorosan fogva. Kék szoknyája térdeit verdeste, míg világosbarna haja örvényként kavargott a feltámadó szélben.
- Szia! - szólítottam meg.
- Olyan szép…- suttogta a mellettem ülő ábrándozva. - Szerinted is szép, ugye Taehyung?
- Ja, szép - hagytam rá a dolgot. Semmi értelme nem lenne korán reggel veszekednem vele. Sokkal könnyebb, ha csak egyetértek vele, anélkül, hogy felesleges, elkerülhető konfliktusokba gabalyodnánk.
- Ez nem hangzott valami biztosan - nevette el magát. - Taehyung, voltál valaha szerelmes? - fordult felém, ahogy a busz elindult.
- Nem, azt hiszem még nem voltam - gondolkodtam egy pillanatra. - Miért lettem volna? Nem értem, hogy mi olyan jó a szerelemben.
- Ha szerelmes vagy, minden színessé válik körülötted. Oktalanul jó kedved lesz és önkéntelenül is örülni tudsz a legapróbb dolgoknak is. Olyan csodálatos! - lelkendezett halkan.
- A szerelem bonyolult - állapítottam meg kimértem.
- Ez a benne rejlő izgalom! Ugyan már, Taehyung! Ha minden egyszerű volna, unalmas egy életet élnénk! - válaszolt, majd nagy beleéléssel mesélt tovább a szerelemnek csúfolt érzelemről, amely felüdíti – véleményem szerint inkább tönkreteszi – az emberek életét. Bár nem igazán keltette fel érdeklődésemet a téma, hagytam, hadd beszéljen. Így könnyebb volt.
Ahogy könnyebb volt ignorálni a késztetést, hogy elmosolyodjam barátom aranyos lelkendezésére.

Nyújtózkodva szálltam le a buszról. Amint szótlanul az iskola felé sétáltunk, agyam a Hoseoktól hallottakon töprengett. Vajon milyen szerelmesnek lenni? Valóban olyan lehet, ahogy a fiú leírta? „Ah, Taehyung! A szerelem csak egy ostoba, primitív dolog, ami csak a gyengéknek és Hoseoknak való. A világ legbonyolultabb dolga, ráadásul pejoratív hatással lehet az egész életedre!” Pofoztam fel magamat gondolatban.
Töprengésemből egy kiáltás szakított ki. Három fiú szaladt felénk, az osztálytársaim - a köztünk húzódó felületes barátság alatt nem rejtőztek igazi érzelmek, részemről csupán unalom. Persze egy kis fáradtsággal elmélyíthettem volna ezt a barátságot, de minek? Így sokkal könnyebb.
Hangosan beszélgettek mögöttem, én pedig egy lépéssel előttük, csöndben haladtam. Szerencsére még időben beértünk. Hoseok ismét belefeledkezett gondolataiba, amelyek valószínűleg a rejtélyes lánnyal voltak tele. Mégis mit láthat benne? Csak egy lány…
- Taehyung! - riadt fel hirtelen Hoseok. Kiáltását az órát tartó tanár sem díjazta, de egy erélyes megszólalás után nem törődött többet velünk. - Itt van!
- Ki?
- Hát ő… Tudod, reggelről!
- Engedj, hadd nézzem! - eltoltam az ablak elől, és már láttam is a lányt. Arcán ragyogó mosoly ült, ahogy a kapun belépve köszönt a vén portásnak.
- Annyira tökéletes! - suttogta negédesen. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a fülemben dobogó vért, és a féltékenység ízét számban.

Csodálkozva meredtem Hoseokra, ahogy a szünetben elindult a lány felé. „Hogy képes csak úgy odamenni, és megszólítani? Ez az egész annyira komplikált! Csak az egyszerű embereknek való, és én különbözöm a többiektől!”
- Taehyung! - lóbálta meg előttem kezét Hoseok. Barátom csalódott arca láttán nem értettem, hogy mi történhetett.
- Mi történt?
- Nem ő volt… - sóhajtotta nehéz szívvel.
- Majd megtalálod legközelebb! - próbáltam felvidítani.
- Te ezt nem érted! Még sosem voltál szerelmes!
- És nem is leszek. Az csak a hétköznapi figuráknak való. - gondoltam magamban, de ahelyett, hogy ezt megosztottam volna barátommal, csak csendben bólintottam egyet.
Hoseokra a nap többi részében szinte rá sem lehetett ismerni. Nem tudtam hová tenni a hirtelen dühöt, amit a lány irányába éreztem, és a késztetést, hogy kilendítsem társamat állapotából - de lehangolt és hallgatag maradt. A szerelem tényleg elrontja az embereket!


Az órámat nézegetve álltam a buszmegállóban. Ahogy felnéztem, a túloldalt megláttam. Egy virágbolt kirakata előtt állt, és a virágokat szemlélte. A rózsákban visszatükröződött mosolya, és a növények szinte kivirultak, ahogy rájuk nézett tipikus, jól ismert pillantásával. A szél pajkosan fellibbentette zakója alját, s kisöpörte arcából rövid tincseit. Felém kapta a fejét. Arcán boldog vigyor ült, és szemében megcsillant valami különleges.
Hirtelen minden színesedni kezdett. A lehulló cseresznyevirágok szürkéből vakító rózsaszínbe fordultak, a fák lombjai valódi zöld lettek, a közlekedési lámpák igazán pirosan világítottak, és a közeledő kék busz is kéken ragyogott.
Hevesen verő szívemre szorított tenyérrel suttogtam.
- Túl egyszerű lettem volna?
Kérdeztem magamtól, miközben Hoseok integetve elindult felém. 


Sziasztok! Ezt a rövid szösszenetet még nagyon régen írtam, eredetileg angolul. Így lehet, kicsit suta lett, de remélem élveztétek! Véleményeket várok mindenkitől! :D
Flóra 
 
Bejegyezte: dátum:
Címkék: , ,

5 megjegyzés:

  1. Ézemi2017. március 21. 13:21


    Szia!

    Ahogy ígértem, elolvastam ezt a kis szösszenetet, és most leírnám, ami eszembe jutott. :)
    Először is, a fordításokat mindig egy kevés fenntartással kezelem, mert sok esetben találkozni az angol mondatalkotást és szóhasználatot visszatükröző szöveggel, nálad viszont egyáltalán nem volt ilyen érzésem: A történet gördülékenyen olvasható, érthető volt, a stílusod is fiatalos, könnyed és a legkevésbé sem erőltetett. :)
    Azt viszont megjegyezném a szóhasználat kapcsán, hogy ha valakinek oktalanul jó kedve lesz, az nem egyenlő azzal, ha ok nélkül lesz jó kedve. A másik furcsa, szövegkörnyezetbe nem illő szó a pejoratív volt. Egyrészt annyira idegen hangzású, hogy elüt a stílustól, másrészt a jelentése is eltér attól, amit itt szerettél volna kifejezni vele.
    Ezeket az apróságokat leszámítva a történet kellemesen friss, üde hangulatú volt, bár őszintén szólva előttem folyamatosan az a kérdés lebegett, hogy "mégis honnan ered Taehyungnak ez a rendkívül negatív véleménye a szerelemről, mikor nem is érezte még, ezzel együtt miért érzi magát nem egyszerű embernek?" Ezt szerintem fontos lett volna bővebben kifejteni.
    Az a dolog, hogy Taehyung valójában tudtán kívül mégis érez valamit Hoseok iránt, ott kezdett el érződni, hogy a számára unalmas téma ellenére is aranyosnak találta Hoseokot, ahogy a szerelemről áradozott. De... sajnos megint itt a de, mert ezután a halvány sejtetés után az jött, hogy a fiatalabb már féltékenyen figyelte a lányt. Kicsit olyan érzetű volt ez, mintha előre lelőtted volna a poént, ahelyett, hogy fokozatosan erősítgetted volna a gondolatokkal, érzésekkel. Ha már tudjuk, hogy féltékenyek vagyunk, azt is jól tudjuk, hogy vonzódunk valakihez. Emiatt sajnos nem volt reális a későbbiekben, hogy Taehyung azon töprengjen, miért is dühös a lányra, és fáj neki Hoseok lehangoltsága. Ezt a hibát sajnáltam egyébként a legjobban, mert a történet záró bekezdésének hangulatát nagyon szépen megformáltad a fiú keserédes felismeréséhez.
    Összességében aranyos kis történet volt ez, amit leginkább egy csiszolatlan gyémánthoz tudnék hasonlítani. Ha az előbb említetteket picit helyrerázod, ha több leírást használsz a szereplők külsejére és úgy általánosságban is, illetve kijavítod azt a néhány apró elírást és helyesírási hibát a szövegben, azzal igazán sokat lehetne finomítani ezen a kis novellán.
    Igazából csodálkoztam picit, hogy egy tavaly februári történetet osztottál meg most újra, mindenesetre köszönöm, hogy olvashattam, és egyúttal a díjat is nagyon szépen köszönöm. *-* Sokat jelent, hogy ilyen jó véleménnyel vagy az alkotásaimról.<3
    Sok sikert kívánok neked a továbbiakban! :)

    VálaszTörlés
  2. Flora2017. március 22. 8:12

    Szia!
    Feltehetően azért lett ennyire gördülékeny a történet, mert az eredeti angol is tőlem származott, így tudtam, hogy mit akarok írni.^^ Azért nagyon szépen köszönöm. :3
    Hmmm, ahogy azt te is megjegyezted, elég régi történet, és akkortájt a pejoratív volt az egyik kedvenc szavam a komplikált mellett, és nem bírtam ki, hogy ne tukmálja bele valahol. De most így újraolvasva, tényleg nagyon elüt. ._.
    Igen, mindenféleképpen jobb lett volna, ha bővebben kifejtem a dolgokat, és a leírások hiánya is fáj a szívemnek is, csak anno, még általános suliban írtam egy angol short story competitionre, ahol 1200 szó volt a keret. :/ És kis tizenhárom éves fejjel nem tudtam valami reálisan átadni a dolgokat és szépen kibontani a cselekményt. ><
    Igazából mostanában tervezgettem, hogy a másfél-két éves történetek frissítésére, átnézésére szánnék egy hétvégét, csak valahogy sosincs rá időm meg kedvem. ^^"
    Hmm, valójában még régebbi, csak magát a blogot hoztam létre aznap. c: És mivel a díjat magában nem akartam kitenni, mert nem láttam sok értelmét, ez a történet pedig nem volt megosztva csoportokban, úgy voltam vele, hadd menjen. :D
    Igazán nincs mit, nagyon is megérdemled azt a díjat. ^.^
    Szerintem majd a napokban átnézegetem ezt a kis történetecskét, és javítgatok benne itt-ott. :)
    Köszönöm szépen, hogy olvastad, és írtál! *-*

    Flóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ézemi2017. március 22. 11:17

      Ó... sejtettem is, hogy valami turpisság van ekörül a történet körül, mert a versenyre beküldött alkotásaidban nem voltak ilyen hibák. Na de 13 évesen ilyet írni nem semmi teljesítmény, igazán büszke lehetsz magadra! ��
      A díjért még mindig hálás vagyok; szerintem a napokban válaszolok a kérdéseidre. ��

      Törlés
  3. Nárcisz2017. március 27. 18:40

    Szia! :)
    Elolvastam már egyszer a történetedet, de csak most jutottam odáig, hogy írjak kommentet is (és persze most elolvastam előtte még egyszer). Először is azt szeretném mondani, hogy igazán kellemes a történet hangulata! :) Kevés leírást használsz itt, és mégis megvan valamiféle megkapó melankolikus hangulat, de több leírással még szebben tudtad volna átadni az érzelmeket.
    Ha már érzelmek, nagyon tetszett, ahogy Taehyung vívódik magában, hogy ááá, én sose leszek szerelmes, mert bizony, ismerős, ismerős a szitu. :D Az ember kicsiként hajlamos hülyének nézni a szerelmeseket, mondván, hogy eltúlozzák, meg az csak a hülye szokványos embereknek való (és mi persze természetesen nem vagyunk szokványosak XDDD), aztán hívatlanul bekopogtat a szerelem, és rögtön megértjük, hogy miről is van itt szó. :D Tetszett, hogy ezt beleszőtted, elgondolkodtató lett tőle a történet, ahogy a legvégén is igazán megkapóan írtad le, ahogy Taehyung rájön, hogy "jesszus, én szerelmes vagyok Hoseokba!!" :D Érződik belőle a megdöbbenés, meg ahogy hirtelen olyan szépnek lát mindent maga körül, de legfőképpen Hoseokot látja különlegesnek... :D
    Ami a féltékenységérzetet illeti, ebben teljesen osztom Ézemi véleményét, az, hogy a közepén leírtad szó szerint, hogy féltékeny, megtörte Taehyung lassan kiderülő titkos érzéseinek szép ívét. Amit még én megemlítenék hibádnak, az az, hogy nyomban akkor megemlíthetted volna, hogy Hoseoknak hívják a barátját, amint megjelenik a történetben, nem csak kicsit később.
    Mindent összevetve kedves, szerethető történet, melynek megvannak a(z egyébként nem vészes) hibái, de ott van benne az a művészies törekvés és az az elgondolkodtatás és gyönyörködtetés felé irányulás, amiért én szeretek olvasni, szóval jó munkát végeztél, hiteles leírása ez egy gyermekies, makacs első szerelembe esésnek. :) Pláne, hogy mint olvasom, ezt 13 évesen alkottad, szóval duplán dicséretes! :D
    Köszönöm, hogy olvashattam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flora2017. május 14. 7:30

      Szia!
      Nagyon sajnálom, hogy csak most, hónapok múlva válaszolok, de egyszerűen valahogy annyira távol került tőlem az írás (és ezáltal a blog) az útobbi hetekben, hogy hihetetlen. De szerencsére lassan kezdek visszatalálni hozzá. c:
      Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon igyekszem kicsit jobban figyelni a karakterekre, a felépítésükre és az ilyen kis logikai-ézelmi buktatók kikerülésére.
      Még egyszer bocsánat, amiért csak most válaszolok és köszönöm szépen a dicséreteket, és azt is, hogy elolvastad, és írtál.^^"

      Flóra

      Törlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)