Görbe és Egyenes

Sziasztok! Hoztam nektek két egypercest, az egyik a Görbe, másik az Egyenes címet viseli. Remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok. c: 

 #1

Görbe 
| 344 szó | vígjáték | E/3 |

[Kim Namjoon x Jeon Jungkook]

Namjoon könnyűszerrel kiszúrta barátját egy árnyékos fa alatti padnál ülni: Seokjin épp rózsaszín pulcsijában békésen ebédjét eszegette rózsaszín dobozából, amit a világ minden kincséért sem hagyott volna otthon. Hiába heccelték miatta folyton, nem mondott le róla, sőt: beszerzett valahonnan (feltehetően rendeltette valakivel az internetről, vagy maga rendelte, de ezt a verziót szinte senki se hitte el) egy rózsaszín-fehér mintás fullcapet és cipőiben is kicserélte a fűzőket. Az összesben.

A fiú becélozta hát a padot, előkaparva táskájából a még reggel a büfében szerzett péksütijét, és lehuppant barátjával szemben.

- Neked is szép délelőttöt, kedves Kim Namjoon – dünnyögte teli szájjal Seokjin. – Kérlek, most ejtsd meg távozásodat, és gyere vissza, ha megtanultál köszönni.

- Drága Kim Seokjin, légy oly kedves addig nem kioktatni az illemről, amíg nem tanulod meg, hogy teli szájjal beszélni gusztustalan. Amúgy figyelj, van ez az alsóbb éves fiú. Nem tudom a nevét, de aranyos, és hörcsögarca van, és folyton bénázok előtte.

- Namjoon, sajnálom, hogy ezt tőlem kell megtudnod, de bármekkora géniusz is legyél, folyton, mindenki előtt bénázol – nyúlt át barátja az asztalon, hogy szánakozóan megpaskolja fejét, elbagatellizálva amúgy is roppant filozófiai mélységeket érintő beszélgetésüket.

- Ha a vizsgáidra is olyan lelkesen tanulnál, mint ahogy random embereket zsarolsz meg, hogy rózsaszín cuccokat rendeljenek neked, talán nem csak én lennék géniusz.

- Jól van, Mr.Hörcsögarcimádó, ha esetleg egy kicsivel több időt…

- Jin, Jin, Jin, nézd! Ő az! – jött hirtelen izgalomba Namjoon.

Asztaluk mellett egy csoport diák sétált el, köztük egy viszonylag magas, vékony, fiatal, fekete hajú fiúval. Szemeiből áradt a még gyermekies báj, füléből karikafülbevalók csüngtek, rózsaszín ajkai kissé szétnyíltak, fehér, enyhén egyenletlen fogai elővillantak.

- Namjoon, nem mondod komolyan! Ismerem a srácot, Jungkooknak hívják, és az apja lehetnél! Felejtsd el!

- Seokjin, ugyan már! Tudod, a szerelemben a kor csak egy szám…

- A börtön pedig csak egy hely – fejezte be a kettejük között oly gyakran elhangzó életbölcsességet a pink-mániákus.

- Na, Jin, ne dramatizáld túl! Inkább azt mondd meg, lehetséges, hogy ferde hajlamai legyenek? – kérdezte Namjoon beharapott ajkakkal. Seokjin elröhögte magát.

- Ferde, hát persze! Olyan egyenes, mint az EKG görbéje!

#2

Egyenes
| 343 szó | slight angst | E/1 |

[Kim Namjoon x Jeon Jungkook]

„- Olyan jó párost alkottok! Igazán párhuzamban vagytok ma este, Namjoon, Jungkook!”

Megmasszíroztam tarkómat, ahogyan eszembe jutottak a tegnap esti események. És tényleg: verhetetlen párost nyújtottunk Jungkookkal; hasonlóan gondolkoztunk, inspiráltuk és javítottuk egymást. Egyetértésben, a másik mondatait befejezve, a hiányos terveinket kiegészítve mi alkottuk a marketingosztály Avengers csapatát. Valóban egész párhuzamosak voltunk. Kompatibilisek. Passzolók. Talán ha merőlegesek, vagy görbék lettünk volna, máshogy alakul az este és a történetünk.

Úgy csillogtak a szemei. Öltönye a földön hevert, nyakkendőjét meglazította. Fehér-halványkék csíkos ingén nagy folt díszelgett, ujjai között ott villogott az újabb pohár alkohol. A céges vacsora valami érthetetlen módon ivós játékká fordult át: és még érthetetlenebb módon, folyton a legfiatalabb kollégának kellett magába önteni a folyadékot a többiek nagy mulatságára. Úgy tűnt, rögtön hányni fog.

Újabb kör, ismét Jungkook veszített: nagyot sóhajtva vettem el előle a poharat, és felhajtottam a tartalmát a többiek taps- és nevetésvihara között.

- Kikísérem a mosdóba – biccentettem fejemmel a lassan magatehetetlen állapotba kerülő társam felé, mire többen helyeslő-csalódott hangokat hallattak, legalábbis próbálkoztak (kevés józan tag ült az asztal körül).

Valaki csuklott egy hatalmasat – ezt engedélynek tekintettem, és Jungkookot felnyalábolva eltántorogtam a mosdóig. Finom parfümjét teljesen elnyomta az alkohol erős bűze, pedig szerettem az illatát. Arca leheletnyire volt tőlem, szempilláim szinte súrolták bőrömet, nyála kicsit ruhámra csorgott. Nem bántam.

Valahogy sikerült az egyik csap alá tornásznom, és hideg vizet locsolni arcára – reményeim szerint, ettől kicsit jobban lesz. Jungkook, egy kissé magához térvén elzárta a csapot, feltápászkodott, és a hideg csempének dőlt. Ledobta nyakkendőjét, kigombolta az első pár gombot, és úgy pihegett, a vízcseppek végigfolytak állán, haja csapzottan hullott homlokába. Szívem hevesen dörömbölt, ki akart szakadni mellkasomból. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, féltem volna, hogy még ő is meghallja.

- Köszi, hyung. Azt hiszem, kicsit megmentettél. Te vagy a hősöm! – mosolyodott el, szemei csillogtak, szívem vert, a fülem dübörgött. Oldalra biccentette fejét, nyakán megfeszült a bőr. Pár pillanatig így nézett engem, mint aki vár valamire. Visszanéztem. – Menjünk vissza a többiekhez!

- Menjünk – indultam el utána szomorkásan mosolyogva.

Hiszen ő meg én párhuzamosok vagyunk, mint az egyenesek. Együtt tartunk a végtelenségbe – mégis, sosem érünk egymáshoz.