The Spreading Sky - Prológus

A hajnal szürkesége ráborult az iskola épületére. Még csak páran lézengtek benn, nagyokat ásítva, zakójukat szorosra húzva magukon. Odakint csípős szél vágtázott, megtörve a büszke törzsű fákat; levelek zizegése töltötte be az üres teret. 

A lapos tetejű iskola nem volt kellemes látvány: nagy, kocka alak, fehér falak, ablakok, egy kis beton és egy park. Elég unalmassá vált, ha elég hosszú ideig járt ide valaki. Kívülről kerítés és egy vaskapu védte az illetéktelenektől - nem mintha a diákokon kívül bárki is szervezett bűnözés célpontjának nézte volna ki a helyet; a legtöbben csak elsétáltak mellette, figyelemre sem méltatva.

A kerítés előtt, fekete autó hajtott le az út szélére. Egy középkorú, jól szituált hölgy és egy alacsony fiú szállt ki belőle. A fiú és a nő vonásai sokban megegyeztek, láthatóan rokonok voltak. Mindketten határozott, rövid pillantásokkal mérték végig az iskolát, és azonnal véleményt alkottak róla. Csakhogy, míg a hölgy ezután egy gyors hívást intézett, hogy valaki - aki nem az a ferde szemű, mogorva kinézetű portás a kaputól nem messze egy kis bódéban - kijöjjön köszönteni őket, addig a fiú elidőzött az épület és az ég találkozásánál. Remélte, felmehet majd a tetőre.

A lapos tető betonból készült, a közepén egy fehér lépcsőházzal és két szellőzővel. Közvetlen a lépcsőház fala mellett két támla-, és korlát nélküli vörös padot vertek le és csavaroztak a szürke, kemény talajba. A padon egy magas fiú feküdt. Edzőcipős lábai lelógtak a végéről. Az iskola egyenruháját viselte; a sárga nadrág épp leért bokájáig, a kék zakót egészen a legfelső gombig összegombolta. Fekete nyakkendője nem messze tőle a földön hevert; nem szerette hordani. Fehér ingjének gallérját lehajtotta, szabadon hagyva hosszú, selymes bőrű nyakát. Fekete haja összevissza dőlt, de leginkább felfelé állt. Valamennyi maradt még benne a tegnapi zseléből, de a mai nap már nem került bele semmi. Vastag ajkai, arányos orra és már majdnem szimmetrikusan ülő szemei, kiugró állkapocscsontja karakteresen jóképűvé varázsolták ovális arcát. Mindkét fülében fülbevaló díszelgett, mint egy-egy fekete lyuk. Nyitott szemeivel felfelé bámult.

Az eget nézte, várta, hogy a szürke átforduljon a kékbe. A végtelenségig terjedő, ragyogó kékbe. Élvezte, ahogy hátizmai megnyúlnak a fekvéstől, ahogy a hideg széltől felállnak a szőrszálai testén. Szeretett itt lenni.

Az ég alatt, szabadon. 

Mosolyogva szívta be magába a friss levegőt, és hallgatta a lent elhúzó autókat és a kapu nyikorgását, ha újabb diák érkezett. Gondolkozott. Rengeteg dolgon; kutatta az élet értelmét, az idő körforgását, az űr létrejöttét és a történelem nagy kérdéseit. A saját világában járt, felszabadultan, örömtelien. Gyűlölte, hogy hamarosan be kell ülnie egy unalmas órára, szíve szerint minden pillanatban a tetőn feküdt volna elmélkedve.

Lehunyta szemeit. Mikor újra kinyitotta őket, már kékesszürke fogadta. Mosolygott. Kereste, és meg is találta azt a varázslatos szabadságot, melyet csak közvetlenül az ég alatt érezhetett. És minden egyes alkalommal feljött érte a tetőre.

Mert csak itt lehetett szabad.

A fiú megborzongott egy erősebb széllökésre; összébb húzta magán a zakóját, kissé meglökve a mellkasára tűzött névjegytáblát. 

A táblán fekete, határozott betűkkel a Koo Junhoe név állt.

xXx

Sziasztok! Huh, Ikon, és Junhoe, és azt hiszem, ennél többet nem is nagyon kell mondanom. Remélem jól szórakoztatok olvasás közben, véleményeket, megjegyzéseket nyugodtan hagyjátok alul kommentben! ^-^
Megjegyzés: Mivel Junhoe drága igazi nevét kismillió módon romanizálják a Junhwae-től kezdve a Junhee-n keresztül egészen a Junhui-ig, úgy döntöttem a Junhoe-t használom a történet folyamán, tekintve, hogy ez teljesen egységes. Remélem senkit nem zavar majd.~